Egy régi, fekete szállítóautó döcögött végig a sáros, keskeny földúton. Már két napja folyamatosan esett, és a megromlott infrastruktúrális viszonyok miatt a közlekedés a feje tetejére állt. A kerekek lassan, és nehezen segítették előre az öreg járművet, mely újabb és újabb kövekbe ütközött az ingóványos talajban, alaposan megingatva ezzel utasait. A sofőr mérgesen káromkodott, és a mellette ülő fekete egyenruhás férfi idegesen figyelmeztette, hogy jobban teszi, ha befogja a száját és inkább az úticélra koncentrál a megfelelő sebesség betartása mellett.

    A szállítóautó hátsó részében két megbilincselt férfi raboskodott. Az egyikük magas, vállas, fekete hajú férfi volt, keskeny kék szemekkel és komoly tekintettel. Arcán egy nagyobb vágás húzdott végig egészen vékony ajkainak találkozási pontjáig. Ruhája szakadt, molyrágta volt, cipője sem festett másképp. Szemben vele egy nála körülbelül tíz évvel fiatalabb férfi ült, nekidőlve a kocsi oldalának. Hosszú, dús szőke haja egyik szemét eltakarta, arra ugyanis vak volt. Másik szemével kitűnően látott, mely igencsak különlegesnek hatott. Színe barnás-vörösesként csillogott, és megfelelő fényben pedig teljesen vörösnek látszott. Arca simára borotvált, ápolt, bőre hófehér, testalkata átlagos. Lassan a vele szemben ülő társára pillantott, és halkan szóra nyitotta száját.

- Meddig visznek bennünket? -kérdezte kellemes, lágy, de mégis férfias hangján.

- Fogalmam sincs, Xerxes -adta meg a rövid, férfias választ az idősebbik férfi. Hangja inkább tűnt határozottnak, mint kétségbeesettnek.

- Mi a terved? Csak nem gondolod, hogy képesek lennénk kitörni innen, majd átvágni a végtelen pusztákon? Két teljes hetet töltöttünk a munkatáborban, gyakorlatilag étlen, szomjan... -mondta szomorkásan - Most pedig eladnak minket...

- Ne add fel! Higyj abban, hogy ezt a világot még megmenthetjük. Nem vagyunk egyedül Xerxes! Rajtunk kívül még sok százezer kitagadott él ezen a bolygón. Az összefogás pedig csak egy jó vezetőn múlik!

    Xerxes bizakodóan tekintett barátjára, majd komor, sápadt arcára egy halvány mosoly került. Szeme felcsillant, majd kicsit bizakodóan reagált a szavakra:

- Bízom benned, Scar. Tudom, hogy te képes vagy megszervezni...

- Egyedül lehet nem leszek erre képes, ezért kéne nekem egy jobb kéz...

    Xerxes mosolya szélesebbé vált, tekintete megtelt reménnyel, testartása pedig már határozottságot sugárzott. Érdekelte Scar terve, és kíváncsian figyelt is volna, ha az autó nem állt volna meg olyan hirtelen.

    A tekintetek találkoztak. Scar gyanúsan nézett, Xerxes inkább meglepetten. Amikor hallották, hogy az első ajtók kinyílnak, majd becsapódnak, gyanítani kezdték, hogy valamelyiküket itt kiszállítják... vagy újabb utast kapnak?

    A nagy hátsóajtó valóban kinyílt. Ekkor látták mindketten, hogy egy másik szállítóautó áll mögöttük, ami ontotta magából a füstöt. Két fekete egyenruhás férfi káromkodott a dühtől, és mutogattak a kocsiba.

- A fene az időjárást és az útviszonyokat. Itt dolgozunk, mint a hülyék éjjel, nappal, fizetésünk a nullával egyenlő, a családomat alig látom, ráadásul koszos, kitagadott patkányokat szállítunk, akikre ránézni is bűn - panaszolta az egyik az esernyő alatt a másiknak.

- Én nem is tudom, hogy fogom a mieinket így a megadott időpontra leszállítani. Lerobbantunk, üzemanyagunk nincs, és a legközelebbi benzinkút mérföldekre van innen.

    Xerxesék kocsijának egyenruhás őre széttárta a kezeit, majd nagyot sóhajtott.

- Nincs más hátra, pakold be a patkányokat az én kocsimba, én leszállítom őket is. Addigis hívj segítséget, és vontasd el a tragacsot. Remélem nem fogunk mi sem lerobbani...

    A másik férfi tette is a dolgát. Kiszállította a foglyokat, és átvezette őket Xerxesék mellé, nevezetesen egy nőt, és a kisfiát. Xerxes a csonka családra tekintett, majd mérgesen a két egyenruhásra. Megvetően nézte őket. Mivel fiatal volt, néha meggondolatlan is. A maga 22 évével inkább számított kamasznak ebben a világban, mint felnőtt férfinek. Kora ellenére azonban nagyon sokat tapasztalt. Bal szemét még egészen kicsi korában veszítette el, amikoris a szülei a válási papírokat intézték. Tulajdon apja, dühében vakította meg félig fiát, és a válás velős okának nevezte őt. Xerxes nem tudta sokáig miért, de ahogy teltek az évek rájött, hogy az a valaki nem az apja volt. Édesanyja el is magyarázta neki, hogy az édesapja akkor halt meg, amikor ő megfogant. Nem akarta, hogy apa nélkül nőjjön fel, ezért ment hozzá ahhoz a férfihez, aki 10 évig nevelte végül.

    A pokol akkor szabadult el, amikor megválasztották az új királyt, véres, kegyetlen törvényekkel, és inkább diktatúra volt az övé, mint sem igazságos kormányzás. Kémeket képzett ki, minden nemesi családot kémek figyeltek, és jelentettek mindent a királynak. Ha a király valami kifogásolni valót talált alatvalói életében, azokért kiküldte képzett, fekete ruhás katonáit és megbélyegezette őket tüzes vassal a kitagadottak jelével. Ezután következett két hét "kiképzőtábor". Két hét rémálom... két hét kegyetlen munka éjjel, nappal, étlen szomjan. Aki túléli, azt elszállítják, és eladják rabszolgának a hű nemeseknek. De ki tudja, meddig nemes a nemes...

    Xerxes 15 éves volt, amikor édesanyja meghalt. Hatalmas vagyon szállt rá, egy hatalmas birtokkal egyetemben. Korán meg kellett tanulja, mit jelenet gazdálkodni a pénzzel, az idővel és persze a földjével. Remek üzleti érzéke miatt hamar ki is tűnt a tömegből. Csodagyereknek tartották, hogy már 16 évesen vagyonának másfélszeresére tett szert.

       Inkább az ötletek, mint sem a tettek emberének nevezték. 18 éves koráig vézna, gyenge fiúcskának tűnt, csak utána kezdett némi izmot magára szedni. Legjobb barátja Dante "Scar" Nero volt, aki 10 évvel járt nála előrébb.

     Scar a hadseregben szolgált hosszú ideig, mint tábornok. Ő vezette a fekete egyenruhásokat, és rontott be százak házába, és tett embereket kitagadottakká. Fegyelmezett, határozott tábornok volt, aki mindig csak a parancsot teljesítette. Ő és Xerxes hűen szolgálták a királyt. De mégis... egy napon ő értük is eljöttek...

        A kocsi tovább döcögött a sáros úton, immáron két újabb utassal. A kisfiú - aki nem lehetett több 10 évesnél - szorosan édeasanyjához bújt. Sokáig nem némán nézték egymást, mire Xerxes megtörte a csendet.

- Kik vagytok... és honnan jöttetek?

        Az anya nagyot sóhajtott, majd végignézett a két férfin. Nehezen szólalt meg, főleg kisfia jelenlétében. Végül csak megadta magát. Megigazította vállig érő, szőkésbarna haját, majd válaszolt:

- Margarita vagyok... ő pedig a kisfiam, Pietro -ölelte magához a fiát szorosabban.

- Xerxes Maikos vagyok, ő pedig a barátom Dante Nero.

       A nő lassan bólintott. Nem is beszéltek ezután többet egymással. Mérföldekre érezték egymást. Xerxest zavarta a csend, leginkább Scar némasága. Amióta az új utasok beszáltak, nem kezdeményezett sem vele, sem velük beszélgetést. Fáradt volt talán, vagy tervezett valamit? Ezt most Xerxes sem tudta eldönteni...

          Úgy érezte a semmibe döcög az autó... egy autó, amiben nem hitte, hogy bele fog kerülni. Hűséges nemesnek tartotta magát, de mégis idekerült. A rendszer támogatójából, hirtelen a rendszer ellenségévé vált. Vajon meddig tart az út a legközelebbi városig, és lesz-e vevő rá?